Szeretnék egy picit írni a búcsúztatóról.
Az évzáró és a távozó gyerekek búcsúztatója nem egy napon van... ez a búcsúzó egy picit meghittebb, itt elérzékenyülünk, pityergünk egy kicsit (na jó, én ma egyáltalán nem tudtam urrá lenni a könnyeimen, úgyhogy zokogtam mint egy óriásbébi :p), a nyárünnep pedig már egy vidám, felszabadult ünneplés (ott majd az óvónénik pityeregnek :D)
Hihetetlenül megható, ahogy a búcsúztatón az óvónénik egyenként megköszönik a szülőknek, hogy rájuk bíztuk a gyerekeinket, megtiszteltük őket a bizalmukkal, és lehetőséget adtunk nekik, hogy szeressék őket.
Átadták az elmúlt évek összes rajzát, festményét összegyűjtve. Nagyszerű érzés volt átlapozni itthon.
Kaptunk róluk egy-egy fényképalbumot, év közben készült róluk egy-egy kép néha, egészen a kezdetektől, ballagásig..., elsősorban ünnepeken, kirándulásokon (azt hiszem ezt a feladatot szívesen átvenném a búcsúzó anyukától, imádnám a lesifotós szerepét! :) (máris írok Juditnak) ).
Hazahozhatták a manóvárat amit készítettek év közben aprólékos, fáradtságos munkával és az ott töltött éjszaka alatt beleköltözött manóval... :)
... és volt mese is, mint mindig, erdei kis manógyerekeinkről. :)
Amikor kiléptünk az ajtón, a "maradó" családok vártak minket virágkapuval, az "áldjanak az égiek"-kel.. na ott teljesen végem lett.. :) Köszönöm nektek is!
Szép volt, nagyon szép.
És nagyon sajnálom, hogy vége. Imádtam.
És persze nincs vége, mert a legkisebbünk most kezdi az ovit, de egy korszak biztosan lezárult, és egyre több időt viszi majd el az iskola, és mire a legkisebb is végez, a nagyok már tényleg nagyok lesznek, ami mindenképp azt jelzi, hogy egy korszak végetért.
Vártam a blogbejegyzés megírásával vagy 2 hónapot, de most is könnyek szöknek a szemembe, ahogy írok erről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése