Magánügyek

Egy waldorfba nem gyerekek járnak, hanem családok. Valójában minden iskolában igaz ez :), csak a waldorfban igyekeznek maximálisan figyelembe venni ezt, kezdve a felvételnél, majd az évek során a közös munkában, illetve annak igényével, hogy az otthoni lét folytatása legyen az iskola, tehát ne legyenek nagy kontrasztok (otthon mondjuk napi 4 óra számítógépes játék, hétvégén családi mozihétvége, High School Musical, különórák tucatjai, majd az iskolában várjuk, hogy érdekelje a fafaragás... :) ). Egy felvételinél nagyon részletes képet igyekeznek kapni a családról általában és méginkább a családban élő gyerekről. Milyen volt a gyerekkel a terhesség, tervezett, vagy váratlan gyermek-e... volt-e bármi probléma a születése körül, milyen volt a születése, gondtalan volt-e az első pár hét, halálesetek a családban, hogy érintették a gyereket, vagy a gyerek szülőjét.., milyen betegségei voltak, hogy fejlődött a mozgása, beszéde, milyen ízeket szeret, ha beteg, hogy zajlik nála a betegség (hirtelen magas láz, vagy inkább elhúzódó lázas állapot...), mennyit és hogyan van mások felügyelete alatt (nagyszülők, bébiszitter, szomszéd), miktől fél, mit szeret...
Sokan talán úgy vannak vele, hogy ezek csak a felvételikor fontosak, ha már egyszer bent van a gyerek, a kutya nem törődik ezzel, de tévedés. Magam is meglepődtem, amikor egy adott probléma volt a fiammal és kapásból rávágta az óvónő, hogy nem lehet-e hogy a nhéz szülés miatt van-e, gondoltam-e már erre, és egyből adott ötletet, mivel próbálkozzunk, és bevált (!). És talán úgy gondoljuk, vannak olyan magánügyek, amik nem tartoznak az óvodára/iskolára, sőt, néha hajlamosak vagyunk úgy kezelni a saját gyerekünket, mint ha nem a családunk szorosan vett része lenne. Tehát ha az én egy családtagom beteg, vagy meghalt, de ő nem volt vele rendszeres kapcoslatban, vagy nem kötődött hozzá, akkor "nyilván" nincs befolyássa az ő kis életére... Vagy ha párkapcsolati gondom van, de a gyerek előtt ez nem ismert, mert nem avattuk be, akkor ez rá nem hat ki... pedig dehogynem. Épp tegnap olvastam egy cikket a Csupaszív Magazinban, gyakorlatilag erről... hogy ezek a gyerkőcök még annyira kis érzelmi lények.... olyan érzékenyek az adóvevőik... és ha mi valami miatt feszültek vagyunk, ha valami miatt bánatosak, bizonytalanok, összezavarodottak vagyunk, az rájuk, és a viselkedésükre nagyon is kihat. És ha erről nem tudnak az óvodában-iskolában, esetleg nem a megfelelő módon kezelik. Mert ha tudják, hogy ennek a gyereknek ilyen és ilyen dologgal kell most megküzdenie, vagy hogy most nem jut rá annyi figyelem otthon, mert anyuka gyászol/folyamatosan dolgozik/munkát keres/megélhetési gondjaik vannak/bárakármi, akkor ennek megfelelően kezelik egy adott szituációban, pl. megölelik. Ha ezt nem tudják, akkor esetleg azt hiszik, a határokat keresgéli és erőteljesen meghúzzák a határokat. Mire a gyermek csillapíthatatlan zokogásban tör ki... És talán mindenkinek jobb, ha erre nem ilyen körülmények között derül fény, és az a pöttöm 2 óra zokogás helyett egy alapos dögönyözsben és csiklandozásban részesül.

Nem kell minden gondunkat a közösséggel megosztani, a kutyát nem érdekli :D illetve ez nem igaz, persze hogy érdekli, de senki sem akarja kiteregetni a magánélete részleteit, gondjait... De van akinek minden körülmények között el kell modnani, hiszen legféltettebb kincsünket, a gyerekünket bíztuk rá, és ez az óvónő, illetve az osztálytanító. Nem lesz ettől kevésbé szeretve, nem leszünk mi sem béna vagy rossz szülők, de tudjuk egymást segíteni. Ezért fontos a részletek megosztása.

Fejlesztés a waldorf óvodákban

Manapság nagyon népszerűek a mindenféle fejlesztő foglalkozások, már akár babák számára is találunk olyan foglalkoztató központokat, ahol felkészítik a "nagybetűs életre" csemeténket: logikai feladatokkal, feladatlapokkal, sorminták rajzolásával... rengeteg ilyen anyagot kaphatunk, CD, DVD, könyvek, munkafüzetek végeláthatatlan sora biztosítja, hogy gyermekünk kiválóan oldja majd meg a matematikai feladatokat. Míg a waldorf óvodában csak nőnek mint a gaz és saraznak...
Aztán mégis, mit csinálnak még azon felül, hogy nőnek mint a gaz...? :)
hát pl. festenek. A 3 alapszínnel: pirossal, sárgával, kékkel. A festés során nem szabad formákat festeniük, a cél, hogy a színek keveredjenek a lapon és azt teljesen befedjék. Ez igazából egyáltalán nem egyszerű, legalábbis mi tavaly az egyik szülőin kipróbálhattuk.. hát vagy 15 percre volt szükség, mire végre képesek voltunk nem vonalakat, csigákat és általában véve valamilyen geometriai formát rajzolni, ha már fát és bokrokat eleve nem engedtek az óvónők, nekünk szülőknek... :) Ennyi idő volt, mire végre arra koncentráltunk, ami a cél: hogyan keverednek a színek. Egy waldorf óvodás pedig már az első év végén hibátlanul tudja, melyik színt hogyan lehet kikeverni a három alapszínből. Bármelyik színt. És nem azért, mert - majd általános iskola nemtudom hanyadik osztályában -  rajzórán bemagolja a színkört, hanem mert kipróbálta, és megtapasztalta.

Festés egy nem-waldorf óvodában

A színek játéka a waldorf oviban

A kis művek nagyon jól le szokták amúgy tükrözni az évszakok alakulását, a gyermek lelkiállapotát, gondjait, örömét-bánatát...

Mielőtt  valaki félreértené, nincsenek korlátozva a képi ábrázolások, rengeteg lehetőségük van, pl. minden nap tudnak rajzolni krétákkal, ezek a rajzok teljesen hasonlatosak más óvodások rajzaihoz.. :) Aztán készítenek gyapjúképeket is, amikor egy fehér gyapjútáblára színes gyapjúdarabokat nyomkodva alakítanak ki valamilyen képet - már akinek kedve van, sokan a festéshez hasonlóan csak játszanak a színekkel :). Gyurmázni is szoktak, amikor mindenféle kis lény születik a kezük alatt.... :) DE a festés során nem maradhat egy apró fehér folt sem a papíron, ami eleve be van vizzve, tehát ha akarnának sem tudnának rajta felismerhet emberkét, holdat, napot stb. festeni...:)  Miután ez nem sikerül, meg sem próbálják, csak élvezik a színek játékát. Lányomnak ez volt az egyik kedvenc foglalkozása... :)

Aztán mit csinálnak még...? Mondjuk reggeliznek. Terített kis asztal várja őket, amiben az ő kis kezeikbe való apró kancsókban van tea, töltnek maguknak, megkenik a kenyeret (finommotorika fejlesztése :) ), kevesebb kés van mint ahányan vannak, tehát kérnek, megköszönnek, megosztanak, segítenek egymásnak (anélkül, hogy ezt az óvónő külön tanítgatná). Cipót gyúrnak, formáznak...  segítenek zöldséget darabolni, sajtot reszelni, ebédhez megterítenek (megszámolják hányan vannak, hányan hiányoznak, hány tányér, hány kanál, hány villa kell...), elkészítik ebédhez a zöldségestálat (ugye a sormintákat máshogy is lehet tanulni, kis körök, kis háromszögek, függleges vonal, vízszintes vonal... de ez sokkal élvezetesebb, és közben el is lehet csenni egy-egy finom darabot... :) )

Az utolsó évesek pedig fúrnak, faragnak, fűrészelnek, csiszolnak, selymet festenek, körmöcskéznek, festenek, szőnek, hímeznek (mind-mind finommotorikát fejlesztő, azaz íráselőkészítő gyakorlat, de a végeredmény egy csodás manóház, amibe beköltözik egy varázslatos kismanó az utolsó napon, nem pedig egy halom, kukában landoló feladatlap...).

Szóval valahogy így zajlik a "fejlesztés" a waldorf óvodában. :)

Ez waldorf botrány?

Waldorf botrányként emlegetik a médiában azt a tavaly nyár végén megtörtént, most napvilágra került esetet, amiben a Kispesti Waldorf Iskola osztálytanítója nem vett fel egy fiút, akit két leszbikus nő nevel. Olvashattok róla cikket a HVG-n, az indexen, az nlcafén, többek közt, de szinte nincs is olyan online média, ahol ne született volna erről egy cikk az elmúlt napokban, és eddig nem találtam olyat, ami ne hangsúlyozta volna ki, hogy egy waldorf iskolában történt mindez.

Pár nappal ezelőtt írtam ide a blogra erről egy hosszú bejegyzést, aminek írásakor sajnos nem vettem figyelembe, hogy a blogomban olvasottakat sokan azonosítják a waldorffal, így magánvéleménynek, ilyen megosztó témában, olyan kevés tény ismeretében, ami a rendelkezésemre áll, nincs helye. Írtam természetközeliségről, férfi-női szerepekről, de ezek az én gondolataim amik nem szorosan fűződnek a témához és semmiképpen sem tévesztendők össze a waldorfos "alapelvekkel", így töröltem. A véleményemhez bármikor adom a nevem, de nem szeretném, ha összemosódnának a waldorf szellemiségével...

Így helyreigazítom saját magam. :)
Amit az eset "waldorfosságáról" gondolok:
a waldorfban nem az igazgató dönt a gyerek felvételéről, az elé lerakott boríték vastagsága alapján (amivel nem akarok általánosítani, de azt hiszem mindenki által ismert jelenség, a neves iskoláknál elsősorban...), hanem az osztálytanító, az osztályába járó gyerekek ismerete, valamint a jelentkező család osztályba való beilleszthetősége alapján, mérlegelve saját képességeit, hogy az esetlegesen felmerülő problémákat tudja-e kezelni. Ha akár a meglévő osztályközösség, akár a felvételt kérő diák érdeke úgy kívánja, vagy nem biztos saját magában, akkor nem veszi fel  az adott gyereket. Nyilván ezek komplexitása határozta meg a kispesti waldorf iskola osztálytanítója döntését is.

(kieg.)
"Waldorfos"-e egy ilyen döntés, amikor a waldorf egyik hirdetett alapelve a másság elfogadása, a kirekesztettség elutasítása...? Ha ez egy alakuló első osztály, vagy akár egy alsóbb évfolyam lett volna, nem lenne kétség, valóban waldorf-botrány... A szóban forgó osztály azonban egy 7. osztály. Csupa kiskamasz. És nem arról van szó, hogy egy fiú, akinek a nevelőszülei leszbikusok, milyen identitású, küzd-e identitási problémákkal, vagy befolyásolja-e a kísérletező kedvét az osztályba járóknak... Nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy az egyébként is érzékeny, kiemelt kritikai érzékkel rendelkező kiskamaszok, akik eleve nagyon élesen ítélkeznek ebben a korban mindenről és mindenkiről, hogy állnak egy ilyen fiúhoz. Valószínűleg ki így, ki úgy, ez nem waldorf-specifikus, még csak nem is családi háttér kérdése, ez teljesen egyéni. Az osztály egy része a fiú mellé állna, támogatná mindenben, az osztály másik része pedig élesen elutasítaná, cikizné, attrocitásoknak tenné ki. Ha kezdettől ismerték volna, vagy legalábbis nem épp ebben a nagyon kritikus életkori fázisban csatlakozna hozzájuk (hanem mondjuk gimnáziumba,vagy 4-5. osztályba), akkor ez nem történne meg, így viszont szinte garantált. Amit az osztálytanító vagy tud kezelni, vagy nem. De lássuk be, ha tudja kezelni, akkor ennek ára van. Időbeli ára. Egy olyan iskolában, ahol az utolsó 2 évben különösen fontos, hogy a többi iskolához mért, addig felhalmozott lexikális tudásbéli lemaradást behozzák, hogy akinek nincs lehetősége waldorf gimnáziumba menni, az se vérezzen el egy középiskolában... Az utolsó két év már nem sétagalopp a waldorfban sem. És ebben a két évben nagyon komoly károkat tud okozni, ha az osztály nem összetartó (évek kemény munkája alatt kovácsolódott össze olyanná, akikkel lehet komoly, érdemi munkát végezni), ha az idő jelentős részét egy ilyen probléma megbeszélésére kell fordítani, az káros. És akinek van felsőbb évfolyamba járó gyereke, az tudja, hogy ezen nem lehet segíteni egy-két plussz kirándulás vagy egy-két különfoglalkozás beiktatásával, mert azt már egyszerűen nem bírják el a családok, így is rengeteg a program...

Szóval azt gondolom, a waldorf alapvetően befogadó, de a 12-13 éves gyerekek nagyon nem. Egy teljesen átlagos családból érkező gyereknek is nagyon nagy kihívás 7. osztályba becsatlakozni, egy átlagos (hagyományos, állami) osztályba is, egy waldorf osztályba (annak a hagyományos oktatástól eltérő volta miatt) különösen (7.es euritmia pl. követhetetlen annak, aki sohasem találkozott még vele, a művészeti tevékenységek, kézimunka kínzásszámba mennek egy 13 évesnél, akinek korábban nem volt ilyenben része). Ha ezt az extra kihívást tetézzük egy ilyen mássággal (de ez a másság lehetne az is hogy albínó, vagy valamilyen egyértelmű testi különbsége van, ami támadási felületet adhat (nem a waldorfosoknak, hanem a 13 éves kamaszoknak, akik már csak ilyenek, a waldorfban IS), akkor az nagyon megnehezíti az osztály működését és könnyen a szétesését okozhatja.

Valódi hibát - nem jogszerűtlenséget, mert ahhoz nem fér kétség - akkor követett el az osztálytanító, ha a családi háttérrel nem a felvételi beszélgetésen került tisztába, hanem a két éven át, amíg várólistán voltak, tudomása volt erről. Akkor ugyanis meg kellett volna oldania, hogy korábban felvegyék a gyereket, vagy éppenséggel nem kellett volna jeleznie hogy üresedés van, hanem más jelentkező családnak szólnia. Sutaság, hogy írásban megindokolta a miértet, emberileg becsülendő, hogy nem hazudott, sajnos jogilag támadható a döntés és újabb támadási felület a waldorf felé.

Az osztályterem

Elkészült az elsősök osztályterme. Nagy boldogság ez, az utolsó héten még nem voltunk biztosak benne, hogy minden időben a helyére kerül... :) Sok munka volt, kapott a - korábbi euritmia - terem 2 új ablakot, így szép világos lett a terem. Viszont ez a munka csak augusztusban került kivitelezésre, addig nem lehetett festeni a termet és a többi "aprósággal" haladni.
Még nem "laktuk be" a termet, biztosan idővel egyre otthonosabb lesz, de már most is gyönyörű és ott van minden sarokban valamelyik család munkája: a kézzel festett gézben, a felfúrt polcokban, a lecsiszolt és újralakkozott táblákban, a függönyökben, a kerámia bögrékben, az anyukák által varrt tornazsákokban, krétakukacokban, az otthonról behozott mesefotelben, a növényekben, vízforralóban, konyhasarokban, és sok-sok részletben, amiknek a felsorolásához most lusta vagyok :) elnézést ha valakit kihagytam, mind egyformán fontos! :)

A végeredmény ilyen:

És íme, hogy L. még néha visszavágyik az oviba... :) szerencséjére tanítás után bármikor belopakodhat az ovikertbe nosztalgiázni és együtt "lóghat" :) az oviban maradt barátaival

Beszélgetés az osztálytanítóval

Miután elküldtem a levelet, nem jött válasz végül, kicsit aggódtam mi lehet az oka (én már csak ilyen túlaggódós típus vagyok :p)., így két nappal később megkerestem az osztálytanítót tanítás után, hogy beszélgessünk egy picit. A levelem elkerülte a figyelmét és nagyon hálás volt, amiért megosztottam vele az észrevételeimet, aggodalmaimat és együtt kerestünk rájuk megoldást. Nagyon jó érzés volt, hogy kíváncsi az ötleteimre és hogy nem érzi "kritikának" amiket mondok, nem érzi támadásnak, hanem együtt gondolkodunk egy problémán. A megoldás is meglett, hogy mennyi változást hoz, az majd eldől. Azt találta ki, hogy olyan feladatot kap L., amiben "lemásolja" a neveket (a felelősök) neveit adott napon - így "írhat" :) (és valóban tanul is vele írni :) + ismerve lánykámat odáig lesz a boldogságtól hogy neki ilyen fontos feladat jut! ;) ). Elmondta azt is, hogy van 5-6 olyan gyerek az osztályban, aki folyamatos figyelmet igényel, állandóan zavarják az órákat, foglalkozásokat, beszélgetőköröket és így ez nagyon sok időt elvesz, így valóban unatkozhatnak azok, akik szeretnének figyelni az adott feladatra. Van pár olyan család is, akiknek bár több gyereke is a waldorfba jár felsőbb tagozatra, mégsem igazán tudnak azonosulni a waldorf szemlélettel és ez is gondokat okoz. Még sok-sok szülői esten fogunk ilyesmiről beszélgetni közösen.

Köszönöm az időt, amit a beszélgetésre szánt a mi Dorci nénink, minden kétségemet eloszlatta.

Születésnap a mi waldorf ovinkban

Arról már írtam egy régi bejegyzésben, hogy milyen egy születésnap a Budántúli Waldorf oviban, de akkor ezt még csak elbeszélés alapján ismertem, és időközben mi túlestünk már három óvodai születésnapon, a kamaraerdei Katicabogár Óvodában, ez a negyedik (2 gyerekünk jár jelenleg ide :) ), így most már személyes tapasztalatokról írok, nem urban legend-ekről.. :)

Vannak apóbb-nagyobb különbségek, a legszembeszökőbb pl, hogy nem szokás, hogy a szülő is bemenjen és nincsen torta sem. Sem házi, sem semmilyen. Hiszen a születésnapokat csütörtökönként tartják, a csütörtök pedig a cipósütés napja. Azon ritka csütörtöki napokon, amikor nem ünnepelnek meg egy gyermeket sem, akkor hagyományos cipócskákat sütnek, a születésnapi cipó pedig egy csigákból álló "cipótorta" :). Más napokon nincs születésnap, mindig csütörtökön van ünneplés, ez hét utolsó "rendes" óvodai napja, péntek kirándulás. Nincsenek összevont születésnapok, akkor sem, ha történetesen 10 kisgyerek ünnepli egy adott hónapban a születésnapját, ekkor szépen sorban következnek, hétről hétre. Lehet, hogy egy-másfél hónappal a tényleges születésnapját követően. Ez furcsa lehet elsőre, viszont ngyon klassz, hogy a fókusz egy kisgyerekre helyeződik, tényleg Ő és CSAK Ő az ünnepelt akkor (ha már (nem szűk, de tágabb) családon belül sokszor van összevonva egy-két gyerek... gyerek+szülő születésnapja, születésnapja-névnapja, születésnap-karácsony.. :s ) ...tehát itt nincs ilyen, aznap ő van egyedül. ;) Sőt, egész héten ő van egyedül. :) és az sincs ebből kifolyólag, hogy 2 naponta, vagy akár hetente le kéne nyomnia egy (akár házi, vegán, cukormentes, vagy bármilyen bio) sacher tortát... ;) Mert a születéslnap nem tortaünnep, hanem egy kis életnek az ünneplése. És erről is szól az egész nap.

Belépve az oviba, mindenki tudja, hogy születésnap van aznap: az öltőzőben a lámpa nem ég. Áll az öltöző végében egy kisasztlon, csipketerítőn egy vázában két szál virág, ezt mindig a születésnapos hozza. A váza mellett pedig egy vastag, illatos gyertya ég. És valahogy csendesebb az egész ovi, akkor is, h már minden gyerek megérkezett.. :) hogy mitől, nem tudom.. :)
A születésnapos belépve megkapja koronáját, palástját és választ maga mellé két segítőt, akik egész nap mellette lesznek, segédkezni: teríteni, előkészíteni az ünnepi asztalt stb. Ők tartanak neki kaput is a két szál virágból.

Az aznapi mese itt is a születésnapos életének, számára fontos eseményeit emeli ki, róla szól. Minden kisgyerek kap ajándékot is, életkor szerint, amit az óvónénik készítenek el nekik, saját kezűleg. Aki még csak a 4 éves születésnapját ünnepli, számára születésnapi mese nincsen még, csak valamilyen "általános születésnapi mese" amit nem tudok micsoda.. :), kap viszont egy mesepárnát. Ez egy pici gyapjúval töltött, levendulával illatosított párna, kézzel festett, névre szóló, kézzel varrt selyemhuzattal. Luca 2 éve kapta, de még mindig kincs. Hogy tőlünk mit kapott 2 éve azt nem biztos hogy meg tudná mondani, de mi sem.... ...

Az 5 évesek kapnak egy kézzel varrt filc állatkát.

A 6 évesek pedig egy kézzel varrt waldorf babát és kincseket (az 5 elemet jelképező ásványokat).

Amit minden szülinapos kap: egy kis "füzetkét", a többi ovis rajzol  a születésnaposnak és az óvónéni fülébe súgja jókívánságát az ünnepeltnek, amit az óvónéni ráír a rajz hátuljára. Itt gyűlnek a gyémánt paloták, kiskutyák, aranyalmák.. :)

Minden születésnapos úgy érzi, hogy ő épp a földkerekség közepe - és aznap ez így is van. ;)

Anya, holnap nem akarok iskolába menni!

Nos eljött az a nap, amikor ez a mondat is elhangzott az én édes lánykám szájából. Annak a csillogó szemű, tudást szomjazó, iskolát egy éve izgatottan váró lánykám szájából...
Döbbenet.
Miért????
Unatkozok anya....

Mindig azt hallottam eddig, hogy azok a gyerekek sem unatkoznak a waldorf első pár évében, akik már úgy érkeznek oda, hogy tudnak írni-olvasni, mert úgy van felépítve az egész. Most akkor hol a hiba...? Vagy Lucám gondolta úgy, hogy egy hét alatt megtanul majd írni-olvasni és most hogy ez nem következett be, csalódott...? Vagy mégsem annyira jól van felépítve ez az első év...? Elbizonytalanodás ezerrel, kétségbeesett levél az osztálytanítónak... hogy mit is csináljak most akkor én ....? Nyilván nem az a megoldás, hogy itthon nekiállok írni-olvasni-számolni tanítani... De ugye alapvetően azért választottuk a waldorfot, hogy a meglévő tudásszomjat, az érdeklődést ne ölje ki a gyerekből az állami oktatási rendszer... azonban nem épp ez történik most...? Az én csemetém, aki egész nyáron visszafele számolta a napokat hogy mennyit kell még aludni iskoláig, most rggl a fejére húzza a paplant és alig bírom rávenni, hogy iskolába induljunk.... Vagy a testvére hiánya viseli meg ennyire...? Eddig együtt jártak ugye óvodába...
Millióegy kérdés kavarog a fejemben, ebből szelektálva küldök el egy párat az osztálytanítónak, és türelmetlenül várom a választ... És amíg várom a választ beszélgetek pár olyan anyukával, akiknek már felsőbb évfolyamosak a gyerekeik. És jönnek sorra a megnyugtató válaszok..:
valószínűleg MÁS az iskola, mint amilyennek a kis fejében elképzelte. Nem rosszabb, nem jobb,  csak más;
Sok az új dolog, hiányoznak az ovis rutinok, kicsit visszavágyik az oviba;
elfárad. Ez tény, másfél év után először, lebetegedett. Nem nagyon, csak épp jelezve, hogy fáradt...
Minden nap egyre többminden lesz, így unatkozni biztosan nem fog;
az egyik anyuka azt találta mondani, tapasztalata szerint annyira lassan halad az írás-olvasás tanítása a waldorfban, hogy a gyerekek végül inkább megtanulnak maguktól írni-olvasni, mert ők sem bírják kivárni... :)) Ez a magyarázat tetszett a legjobban, és tény, hiszen lánykám mindent másol, könyvek címeit, újságokból feliratokat, majd hozza oda és kérdezi, hogy mit írt, utána pedig mondogatja magának még sokáig... így van aztán az, hogy bár a betűket külön-külön nem ismeri, szavakat tökéletesen tud leírni, ill. ismerős feliratokat (zárva-nyitva-bejárat-kijárat- vigyázz a kutya harap-autó-fagyi-nevek :) ) gond nélkül elolvas, bármilyen betűtípussal legyen írva, akár piktogrammal megerősítve, akár anélkül.
Fél óra alatt tökéletesen megnyugtatott ez a két anyuka, nagyon hálás vagyok nekik! ;) Kicsit már bánom is, hogy elküldtem a levelet az osztálytanítónak, remélem nem stresszelem vele túlzottan (kezdő fiatal tanítónéni első osztálya, néha érezni rajta a telesítménydrukkot... :) )

Újra itt...:)

Egy pöttyet zavaros időszakon vagyok túl, így a blogra már nem maradt energiám, de akkor majd most bepótolom... ;)

Szóval kicsit izgalmas volt, hogy ki is lesz az elsős osztálytanító, próbáltam puhatolózni, de nagy titok lengte körül... míg végül megismerhettük: Dorcit. :)
Nagyon kedves, fiatal, frissen végzett tanító, most kezdi a waldorfképzését, de lesz mellette egy tapasztalt waldorftanár, aki elvállalta a mentori feladatokat. Így meg lesz a friss lendület is, meg a tapasztalat is.
Nagyon szimpatikus egyébként, kora ellenére nagyon határozott fellépésű, nyílt, kedves nő. A lányunk biztosan imádni fogja.

30 fős osztályunk lesz, megkapjuk a mostani euritmia termet és a jelenlegi 4. osztály rovására (köszönjük!) bővítjük... (azaz falatbontunk, alig várom, ott levezethetem az elmúlt hónapok feszültségét!!! Csak tudjak megállni... :) )
Elnyertem a textilek varrásának menedzselését az első szülőin, ez egy igazán nekem való és "szeretem"-feladat... :)

Olyan részletek, mint milyen nyelveket fognak tanulni, mit kell beszerzeni még szeptemberig (furulya, füzetek stb. beszerzése hogy folyik...), nem derültek ki az első szülőin, május végére volt tervezve a második szülői, de eddig nem kaptunk róla értesítést...

Az oviban minden klassz, az iskolába készülődők, köztük a lányom, minden nap csillogó szemecskékkel jönnek ki beszámolni arról, hogy épp miben haladtak a feladataikban. Mi anyukák is megkezdtük a manóvarrást, de egy picit el vagyunk maradva a bábozás betanulásával, még mesét sem választottunk... pedig kellene jópár próba, amíg begyakoroljuk a tanévzáróra...

Az oviban az utolsó szülői ebben az évben jövő hét szerdán lesz. A legutolsó amin részt vettem annyira szuper élmény volt, alig várom a következőt. Furcsa lesz innen elballagni, de mégis tovább részt venni az ovi életében és elkezdeni az iskolait is. Remélem ugyanilyen klassz szülői közösség alakul ki majd a suliban is. Nagyon sokat kapok a szülőktől, pedig nem is vetettem be magam a közösségbe az elmúlt hónapokban, kicsit kívülre próbáltam kerülni, hogy hagyjanak... de nem hagytak... :) Drágák!!