Ez waldorf botrány?

Waldorf botrányként emlegetik a médiában azt a tavaly nyár végén megtörtént, most napvilágra került esetet, amiben a Kispesti Waldorf Iskola osztálytanítója nem vett fel egy fiút, akit két leszbikus nő nevel. Olvashattok róla cikket a HVG-n, az indexen, az nlcafén, többek közt, de szinte nincs is olyan online média, ahol ne született volna erről egy cikk az elmúlt napokban, és eddig nem találtam olyat, ami ne hangsúlyozta volna ki, hogy egy waldorf iskolában történt mindez.

Pár nappal ezelőtt írtam ide a blogra erről egy hosszú bejegyzést, aminek írásakor sajnos nem vettem figyelembe, hogy a blogomban olvasottakat sokan azonosítják a waldorffal, így magánvéleménynek, ilyen megosztó témában, olyan kevés tény ismeretében, ami a rendelkezésemre áll, nincs helye. Írtam természetközeliségről, férfi-női szerepekről, de ezek az én gondolataim amik nem szorosan fűződnek a témához és semmiképpen sem tévesztendők össze a waldorfos "alapelvekkel", így töröltem. A véleményemhez bármikor adom a nevem, de nem szeretném, ha összemosódnának a waldorf szellemiségével...

Így helyreigazítom saját magam. :)
Amit az eset "waldorfosságáról" gondolok:
a waldorfban nem az igazgató dönt a gyerek felvételéről, az elé lerakott boríték vastagsága alapján (amivel nem akarok általánosítani, de azt hiszem mindenki által ismert jelenség, a neves iskoláknál elsősorban...), hanem az osztálytanító, az osztályába járó gyerekek ismerete, valamint a jelentkező család osztályba való beilleszthetősége alapján, mérlegelve saját képességeit, hogy az esetlegesen felmerülő problémákat tudja-e kezelni. Ha akár a meglévő osztályközösség, akár a felvételt kérő diák érdeke úgy kívánja, vagy nem biztos saját magában, akkor nem veszi fel  az adott gyereket. Nyilván ezek komplexitása határozta meg a kispesti waldorf iskola osztálytanítója döntését is.

(kieg.)
"Waldorfos"-e egy ilyen döntés, amikor a waldorf egyik hirdetett alapelve a másság elfogadása, a kirekesztettség elutasítása...? Ha ez egy alakuló első osztály, vagy akár egy alsóbb évfolyam lett volna, nem lenne kétség, valóban waldorf-botrány... A szóban forgó osztály azonban egy 7. osztály. Csupa kiskamasz. És nem arról van szó, hogy egy fiú, akinek a nevelőszülei leszbikusok, milyen identitású, küzd-e identitási problémákkal, vagy befolyásolja-e a kísérletező kedvét az osztályba járóknak... Nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy az egyébként is érzékeny, kiemelt kritikai érzékkel rendelkező kiskamaszok, akik eleve nagyon élesen ítélkeznek ebben a korban mindenről és mindenkiről, hogy állnak egy ilyen fiúhoz. Valószínűleg ki így, ki úgy, ez nem waldorf-specifikus, még csak nem is családi háttér kérdése, ez teljesen egyéni. Az osztály egy része a fiú mellé állna, támogatná mindenben, az osztály másik része pedig élesen elutasítaná, cikizné, attrocitásoknak tenné ki. Ha kezdettől ismerték volna, vagy legalábbis nem épp ebben a nagyon kritikus életkori fázisban csatlakozna hozzájuk (hanem mondjuk gimnáziumba,vagy 4-5. osztályba), akkor ez nem történne meg, így viszont szinte garantált. Amit az osztálytanító vagy tud kezelni, vagy nem. De lássuk be, ha tudja kezelni, akkor ennek ára van. Időbeli ára. Egy olyan iskolában, ahol az utolsó 2 évben különösen fontos, hogy a többi iskolához mért, addig felhalmozott lexikális tudásbéli lemaradást behozzák, hogy akinek nincs lehetősége waldorf gimnáziumba menni, az se vérezzen el egy középiskolában... Az utolsó két év már nem sétagalopp a waldorfban sem. És ebben a két évben nagyon komoly károkat tud okozni, ha az osztály nem összetartó (évek kemény munkája alatt kovácsolódott össze olyanná, akikkel lehet komoly, érdemi munkát végezni), ha az idő jelentős részét egy ilyen probléma megbeszélésére kell fordítani, az káros. És akinek van felsőbb évfolyamba járó gyereke, az tudja, hogy ezen nem lehet segíteni egy-két plussz kirándulás vagy egy-két különfoglalkozás beiktatásával, mert azt már egyszerűen nem bírják el a családok, így is rengeteg a program...

Szóval azt gondolom, a waldorf alapvetően befogadó, de a 12-13 éves gyerekek nagyon nem. Egy teljesen átlagos családból érkező gyereknek is nagyon nagy kihívás 7. osztályba becsatlakozni, egy átlagos (hagyományos, állami) osztályba is, egy waldorf osztályba (annak a hagyományos oktatástól eltérő volta miatt) különösen (7.es euritmia pl. követhetetlen annak, aki sohasem találkozott még vele, a művészeti tevékenységek, kézimunka kínzásszámba mennek egy 13 évesnél, akinek korábban nem volt ilyenben része). Ha ezt az extra kihívást tetézzük egy ilyen mássággal (de ez a másság lehetne az is hogy albínó, vagy valamilyen egyértelmű testi különbsége van, ami támadási felületet adhat (nem a waldorfosoknak, hanem a 13 éves kamaszoknak, akik már csak ilyenek, a waldorfban IS), akkor az nagyon megnehezíti az osztály működését és könnyen a szétesését okozhatja.

Valódi hibát - nem jogszerűtlenséget, mert ahhoz nem fér kétség - akkor követett el az osztálytanító, ha a családi háttérrel nem a felvételi beszélgetésen került tisztába, hanem a két éven át, amíg várólistán voltak, tudomása volt erről. Akkor ugyanis meg kellett volna oldania, hogy korábban felvegyék a gyereket, vagy éppenséggel nem kellett volna jeleznie hogy üresedés van, hanem más jelentkező családnak szólnia. Sutaság, hogy írásban megindokolta a miértet, emberileg becsülendő, hogy nem hazudott, sajnos jogilag támadható a döntés és újabb támadási felület a waldorf felé.

Az osztályterem

Elkészült az elsősök osztályterme. Nagy boldogság ez, az utolsó héten még nem voltunk biztosak benne, hogy minden időben a helyére kerül... :) Sok munka volt, kapott a - korábbi euritmia - terem 2 új ablakot, így szép világos lett a terem. Viszont ez a munka csak augusztusban került kivitelezésre, addig nem lehetett festeni a termet és a többi "aprósággal" haladni.
Még nem "laktuk be" a termet, biztosan idővel egyre otthonosabb lesz, de már most is gyönyörű és ott van minden sarokban valamelyik család munkája: a kézzel festett gézben, a felfúrt polcokban, a lecsiszolt és újralakkozott táblákban, a függönyökben, a kerámia bögrékben, az anyukák által varrt tornazsákokban, krétakukacokban, az otthonról behozott mesefotelben, a növényekben, vízforralóban, konyhasarokban, és sok-sok részletben, amiknek a felsorolásához most lusta vagyok :) elnézést ha valakit kihagytam, mind egyformán fontos! :)

A végeredmény ilyen:

És íme, hogy L. még néha visszavágyik az oviba... :) szerencséjére tanítás után bármikor belopakodhat az ovikertbe nosztalgiázni és együtt "lóghat" :) az oviban maradt barátaival

Beszélgetés az osztálytanítóval

Miután elküldtem a levelet, nem jött válasz végül, kicsit aggódtam mi lehet az oka (én már csak ilyen túlaggódós típus vagyok :p)., így két nappal később megkerestem az osztálytanítót tanítás után, hogy beszélgessünk egy picit. A levelem elkerülte a figyelmét és nagyon hálás volt, amiért megosztottam vele az észrevételeimet, aggodalmaimat és együtt kerestünk rájuk megoldást. Nagyon jó érzés volt, hogy kíváncsi az ötleteimre és hogy nem érzi "kritikának" amiket mondok, nem érzi támadásnak, hanem együtt gondolkodunk egy problémán. A megoldás is meglett, hogy mennyi változást hoz, az majd eldől. Azt találta ki, hogy olyan feladatot kap L., amiben "lemásolja" a neveket (a felelősök) neveit adott napon - így "írhat" :) (és valóban tanul is vele írni :) + ismerve lánykámat odáig lesz a boldogságtól hogy neki ilyen fontos feladat jut! ;) ). Elmondta azt is, hogy van 5-6 olyan gyerek az osztályban, aki folyamatos figyelmet igényel, állandóan zavarják az órákat, foglalkozásokat, beszélgetőköröket és így ez nagyon sok időt elvesz, így valóban unatkozhatnak azok, akik szeretnének figyelni az adott feladatra. Van pár olyan család is, akiknek bár több gyereke is a waldorfba jár felsőbb tagozatra, mégsem igazán tudnak azonosulni a waldorf szemlélettel és ez is gondokat okoz. Még sok-sok szülői esten fogunk ilyesmiről beszélgetni közösen.

Köszönöm az időt, amit a beszélgetésre szánt a mi Dorci nénink, minden kétségemet eloszlatta.

Születésnap a mi waldorf ovinkban

Arról már írtam egy régi bejegyzésben, hogy milyen egy születésnap a Budántúli Waldorf oviban, de akkor ezt még csak elbeszélés alapján ismertem, és időközben mi túlestünk már három óvodai születésnapon, a kamaraerdei Katicabogár Óvodában, ez a negyedik (2 gyerekünk jár jelenleg ide :) ), így most már személyes tapasztalatokról írok, nem urban legend-ekről.. :)

Vannak apóbb-nagyobb különbségek, a legszembeszökőbb pl, hogy nem szokás, hogy a szülő is bemenjen és nincsen torta sem. Sem házi, sem semmilyen. Hiszen a születésnapokat csütörtökönként tartják, a csütörtök pedig a cipósütés napja. Azon ritka csütörtöki napokon, amikor nem ünnepelnek meg egy gyermeket sem, akkor hagyományos cipócskákat sütnek, a születésnapi cipó pedig egy csigákból álló "cipótorta" :). Más napokon nincs születésnap, mindig csütörtökön van ünneplés, ez hét utolsó "rendes" óvodai napja, péntek kirándulás. Nincsenek összevont születésnapok, akkor sem, ha történetesen 10 kisgyerek ünnepli egy adott hónapban a születésnapját, ekkor szépen sorban következnek, hétről hétre. Lehet, hogy egy-másfél hónappal a tényleges születésnapját követően. Ez furcsa lehet elsőre, viszont ngyon klassz, hogy a fókusz egy kisgyerekre helyeződik, tényleg Ő és CSAK Ő az ünnepelt akkor (ha már (nem szűk, de tágabb) családon belül sokszor van összevonva egy-két gyerek... gyerek+szülő születésnapja, születésnapja-névnapja, születésnap-karácsony.. :s ) ...tehát itt nincs ilyen, aznap ő van egyedül. ;) Sőt, egész héten ő van egyedül. :) és az sincs ebből kifolyólag, hogy 2 naponta, vagy akár hetente le kéne nyomnia egy (akár házi, vegán, cukormentes, vagy bármilyen bio) sacher tortát... ;) Mert a születéslnap nem tortaünnep, hanem egy kis életnek az ünneplése. És erről is szól az egész nap.

Belépve az oviba, mindenki tudja, hogy születésnap van aznap: az öltőzőben a lámpa nem ég. Áll az öltöző végében egy kisasztlon, csipketerítőn egy vázában két szál virág, ezt mindig a születésnapos hozza. A váza mellett pedig egy vastag, illatos gyertya ég. És valahogy csendesebb az egész ovi, akkor is, h már minden gyerek megérkezett.. :) hogy mitől, nem tudom.. :)
A születésnapos belépve megkapja koronáját, palástját és választ maga mellé két segítőt, akik egész nap mellette lesznek, segédkezni: teríteni, előkészíteni az ünnepi asztalt stb. Ők tartanak neki kaput is a két szál virágból.

Az aznapi mese itt is a születésnapos életének, számára fontos eseményeit emeli ki, róla szól. Minden kisgyerek kap ajándékot is, életkor szerint, amit az óvónénik készítenek el nekik, saját kezűleg. Aki még csak a 4 éves születésnapját ünnepli, számára születésnapi mese nincsen még, csak valamilyen "általános születésnapi mese" amit nem tudok micsoda.. :), kap viszont egy mesepárnát. Ez egy pici gyapjúval töltött, levendulával illatosított párna, kézzel festett, névre szóló, kézzel varrt selyemhuzattal. Luca 2 éve kapta, de még mindig kincs. Hogy tőlünk mit kapott 2 éve azt nem biztos hogy meg tudná mondani, de mi sem.... ...

Az 5 évesek kapnak egy kézzel varrt filc állatkát.

A 6 évesek pedig egy kézzel varrt waldorf babát és kincseket (az 5 elemet jelképező ásványokat).

Amit minden szülinapos kap: egy kis "füzetkét", a többi ovis rajzol  a születésnaposnak és az óvónéni fülébe súgja jókívánságát az ünnepeltnek, amit az óvónéni ráír a rajz hátuljára. Itt gyűlnek a gyémánt paloták, kiskutyák, aranyalmák.. :)

Minden születésnapos úgy érzi, hogy ő épp a földkerekség közepe - és aznap ez így is van. ;)

Anya, holnap nem akarok iskolába menni!

Nos eljött az a nap, amikor ez a mondat is elhangzott az én édes lánykám szájából. Annak a csillogó szemű, tudást szomjazó, iskolát egy éve izgatottan váró lánykám szájából...
Döbbenet.
Miért????
Unatkozok anya....

Mindig azt hallottam eddig, hogy azok a gyerekek sem unatkoznak a waldorf első pár évében, akik már úgy érkeznek oda, hogy tudnak írni-olvasni, mert úgy van felépítve az egész. Most akkor hol a hiba...? Vagy Lucám gondolta úgy, hogy egy hét alatt megtanul majd írni-olvasni és most hogy ez nem következett be, csalódott...? Vagy mégsem annyira jól van felépítve ez az első év...? Elbizonytalanodás ezerrel, kétségbeesett levél az osztálytanítónak... hogy mit is csináljak most akkor én ....? Nyilván nem az a megoldás, hogy itthon nekiállok írni-olvasni-számolni tanítani... De ugye alapvetően azért választottuk a waldorfot, hogy a meglévő tudásszomjat, az érdeklődést ne ölje ki a gyerekből az állami oktatási rendszer... azonban nem épp ez történik most...? Az én csemetém, aki egész nyáron visszafele számolta a napokat hogy mennyit kell még aludni iskoláig, most rggl a fejére húzza a paplant és alig bírom rávenni, hogy iskolába induljunk.... Vagy a testvére hiánya viseli meg ennyire...? Eddig együtt jártak ugye óvodába...
Millióegy kérdés kavarog a fejemben, ebből szelektálva küldök el egy párat az osztálytanítónak, és türelmetlenül várom a választ... És amíg várom a választ beszélgetek pár olyan anyukával, akiknek már felsőbb évfolyamosak a gyerekeik. És jönnek sorra a megnyugtató válaszok..:
valószínűleg MÁS az iskola, mint amilyennek a kis fejében elképzelte. Nem rosszabb, nem jobb,  csak más;
Sok az új dolog, hiányoznak az ovis rutinok, kicsit visszavágyik az oviba;
elfárad. Ez tény, másfél év után először, lebetegedett. Nem nagyon, csak épp jelezve, hogy fáradt...
Minden nap egyre többminden lesz, így unatkozni biztosan nem fog;
az egyik anyuka azt találta mondani, tapasztalata szerint annyira lassan halad az írás-olvasás tanítása a waldorfban, hogy a gyerekek végül inkább megtanulnak maguktól írni-olvasni, mert ők sem bírják kivárni... :)) Ez a magyarázat tetszett a legjobban, és tény, hiszen lánykám mindent másol, könyvek címeit, újságokból feliratokat, majd hozza oda és kérdezi, hogy mit írt, utána pedig mondogatja magának még sokáig... így van aztán az, hogy bár a betűket külön-külön nem ismeri, szavakat tökéletesen tud leírni, ill. ismerős feliratokat (zárva-nyitva-bejárat-kijárat- vigyázz a kutya harap-autó-fagyi-nevek :) ) gond nélkül elolvas, bármilyen betűtípussal legyen írva, akár piktogrammal megerősítve, akár anélkül.
Fél óra alatt tökéletesen megnyugtatott ez a két anyuka, nagyon hálás vagyok nekik! ;) Kicsit már bánom is, hogy elküldtem a levelet az osztálytanítónak, remélem nem stresszelem vele túlzottan (kezdő fiatal tanítónéni első osztálya, néha érezni rajta a telesítménydrukkot... :) )