Az első nagyobbacska lépés

Ma reggel beszéltem a családi napközi üzemeltetőjével, hogy márciustól a gyerekek itthon lesznek velem. Amiket mondott, szinte megingatták volna a hitemet, hogy helyesen döntöttünk, ha nem csak azután kezdett volna érvelni, miután sajnálta hogy csak most szólunk mert nem rég küldött el pár gyereket, hogy nem tudja őket felvenni mert maximális a létszám.. :p
Elmondtam neki őszintén hogy mik a problémáim, hogy nem viszik őket eleget levegőre (ebben a hónapban talán ha 3x voltak kint) és hogy egyszerűen kezelhetetlenek amikor oviba járnak, vagy túl sok, vagy túl kevés ingert kapnak és Luca egyszerűen visszafejlődött egy 1 éves szintjére. Elmondta, hogy Luca nem a kiscsoport hatására viselkedik így, mert ő az egyetlen aki "dedózik" - ez, valamint az hogy otthon viszont a 3 hét alatt ezt elhagyta és most intenzíven újra kezdte, szintén megerősíti bennem, hogy neki még mellettem a helye..
Érvelni próbált azzal hogy ő úgy látja a környezetében, hogy azok a gyerekek akik csak 4 évesen kerülnek közösségbe, nagyon le vannak maradva... (...) hát erre nem tudok mit mondani... szerintem a környezet befolyásolja a fejlődést nem a közösségbe járás ténye... ergo ha én eljárok velük Ringatóra, kézműves foglalkozásokra, játszóházba, baba-mama klubbokba, összejárunk más gyerekekkel rendszeresen akkor a közösségbe járás fogalmát szerintem kimerítettük... megyünk kirándulni, kertészkedünk, állatkertbe megyünk, úszunk,  kétlem hogy lemaradnának. Persze ha egy tanyán élnénk és én reggeltől estig kapálnék ők meg a tyúkokkal játszanának egész nap akkor lehet lemaradnának, de így nem hiszem. Szerintem gyorsabban fognak fejlődni. Persze ha a fejlődést abban mérjük, hogy tud-e színezni a 4 évesem úgy hogy nem megy ki a vonalon kívülre, akkor le fog maradni.
Nehéz lesz, de hiszem hogy jó lesz.

Első benyomás

Jelenleg még nem tudjuk melyik waldorf ovi lesz a "befutó", a szempontok: az óvónők, a megközelítés, az ovi épülete, van-e hely.. :) kb. ebben a sorrendben, bár a pontot az i-re nyilván az teszi fel, hogy felvesznek-e minket egyáltalán.. :)
Az egyik lehetséges ovi a Telkiben lévő Budántúli Waldorf Óvoda. Itt voltunk ma ismerkedő, kóstolgató jelleggel baba-mama klubban. Nehéz a hangulatát leírni, mert még soha sehol nem éreztem ennyire hogy "otthon vagyok". Minden költői pátosz nélkül. Szinte nem ismertem senkit, egyedül Noémit de vele alig beszélgettem a 2 ott töltött órában... gyakorlatilag senkivel sem beszélgettem, most nem is az volt a lényeg, csak hogy befogadjam az egész milliőt. A játékok egyszerűen elbűvöltek, pedig tényleg nagyon egyszerűek, de ettől annyira MÁS, tényleg megmozgatja még az én berozsdásodott fantáziám is. Műanyaggal egyáltalán nem találkoztunk, talán a wc ülőkét leszámítva :)
A 2 óra programja valahogy így nézett ki:

• megérkeztünk, Eszter kedvesen mosolyogva üdvözölt minket, megmutatta merre van a beljebb..:)
• bent a gyerekek szabadon játszhattak bármivel (volt egy elkerített játékkonyha-étkező,  valamint egy nagy játszó rész ahol voltak asztalok és kisszékek,valamint sok-sok kosárban mindenféle érdekes holmi, mint mindenféle alakú és formájú (gondosan lecsiszolt, szálkamentes) fatörzsek, mindenféle termés, kukoricacsutkák, egy hintakos :), kis faszekér-falovakkal, egy nagyon szuper golyós-liftezős játék, horgolt állatkák, manók, waldorf babák, manók - Luca és Boti miután jól megtömték a pocakjukat mogyoróval :) élvezettel fedezték fel minden zegzugát a szobának. 
• Eszter gondoskodott a vacsoráről, kókuszos zabkását főzött, nagyon finom volt, Botinak is ízlett csak teletömte magát mogyoróval ezért nem evett sokat és hamar felpattant az asztaltól  - azonban még vacsora előtt egy kis közös mondókázással, höcögtetéssel tettünk pontot a játék végére, majd együtt elpakoltuk a játékokat, megterítettünk és következett az
• asztali áldás, majd a közös vacsora.
• vacsora után Eszter mesélt egy mesét a gyerekeknek - amit Luca és Boti kivételével minden gyerek tátott szájjal hallgatott, sajnos ők ezen a pontont már túl voltak pörögve... Remélem ha kiveszem őket az oviból hamar visszaáll a békéjük és újra nyugodt gyerekek lesznek...
• búcsúztunk és jöttünk haza

Valahogy - magamtól - azt vártam volna, hogy majd jóóól kifaggatom Esztert az oviról, hogy van-e esélyünk pályázni/bejutni... de valahogy ezek a kérdések egyáltalán nem foglalkoztattak amíg ott voltunk. Visszavettem kicsit a tempóból és tényleg csak élveztük az ottlétet. Mindhárman, igazán. Luca nem is akart hazajönni...:)
Jövő héten sajnos elmarad farsangi szünet miatt, de 2 hét múlva újra baba-mama klub. Nem kérdés hogy ott leszünk-e.. :)
Az oviról amúgy, az első bekezdésben írt szempontok alapján..:) :
Az óvónőket ugye nem ismerjük még.. de Eszter, aki "csak" egy anyuka, nagyon kedves, barátságos, nyitott, hihetetlen nyugalom árad belőle.
Megközelítés: na ez sajnos számunkra nem ideális mert csak autóval lehetséges, ill. utána kell járni, hogy a távolsági buszok hogy járnak, jár-e egyáltalán Telki és Biatorbágy között bármi is... autóval 15 perc, ami egy déli hazaútnál pont azt jelenti, hogy útközben elalszanak, amikor kiveszem őket a kocsiból, akkor meg "felélednek"... nem túl jó... a tömegközlekedés azért lenne jó még ha 2x annyi ideig is tart, mert az van annyira izgalmas számukra, hogy nem alszanak el, csak majd itthon.
Az ovi épülete teljesen rendben van, egy szépen felújított családi ház, nagy kerttel. Kint figyel a kerítésen egy "ELADÓ" tábla, ez mondjuk nem tudom jelenti-e azt hogy az ovi költözik, vagy bérlik csak a helyet és így is akarják eladni hogy tovább bérlik...? Nem kérdeztem rá... majd legközelebb.. :)

Pénteken megyünk a Csillagösvény Waldorf Suli (igen nem tévedés, a suli.. :p) kóstoló napjára, meghallgatjuk, belekóstolunk abba is, hogy megerősítést kapjunk, tééényleg jó az irány.. :)

Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés nekünk... :)

Ma felhívtam a Telkiben lévő Budántúli Waldorf Óvodát, hogy jelentkezzek a baba-mama klubba. Keddenként van, délután 4-től 6-ig. Nagyon várom, majd beszámolok milyen volt.

Miért nem jó az én gyerekemnek ami nekem jó(????) volt...?

Egyrészt azért, mert a mai oktatás már nem az, amiben nekünk volt részünk. Sokkal gyorsabb a tempó, nagyobb terhet raknak a gyerekekre, már alsó tagozatban megkezdődik a kőkemény MAGOLÁS, mert ne mondja nekem senki hogy a 9 éves magáévá teszi azt a tudást, amit visszakérnek tőle tesztek, feladatlapok stb. formájában. Ha mégis, az súlyos órákba kerül, nem a napköziben, mert az nem azért van hogy tanuljon a gyerek. Persze, ma egy rohanó, információkra épülő világban élünk, valahogy meg kell szerezni a szükséges tudást, fel kell készülni az életre. Hogyan? Kitől?
Sajnos - tisztelet a nagyon kevés, ritka kivételnek - a mai tanárok már nem pedagógusok, csak pedagógus végzettségűek... egy időben (ma nem tudom mi a helyzet, de az alacsony pedagógusi fizetéseknek köszönhetően gondolom ma is...) a tanárképzőhöz kellett a legkevesebb pont. Ki ment tehát tanárnak...? Szerencsére jó részük NEM ment el tanítani, vagy hamar elhagyták a pályát, hálás vagyok nekik. Egy nagyon vékony réteg tényleg felkészült, lelkes, jó emberismerő, de a többség sajnos nem.. gyenge, vagy közepes tanulókból lett tanárok, akiket egyszerűen irritál, ha egy gyerek valamiben tehetséges, ezen felül plussz munkát is jelentene nekik, hiszen esetleg külön feladatokat kéne adni neki, lekötni a figyelmét hogy ne aludjon el az egyébként halál unalmasan megtartott órákon... hát nem ez a könnyebb irány ez tény. Inkább üssük a fejét, addig amíg le nem butul a többihez.
Van sajnos tapasztalat, egy elitnek mondott iskolából, zseniképzőből.. ahol azért von le pontot a tanító a dolgozatból, mert megoldásnak a "pozitív, 2-vel osztható számok a végtelenig" megoldást írta be a gyerek, miközben csak 1000-ig tanultak számolni, tehát a helyes megfejtés a "pozitív, 2-vel osztható számok, 1000-ig" ... valamint megkérik, hogy fogalmazzon legyen szíves egyszerűbben a gyermek a házi feladatnak feladott fogalmazásban, mert az, ahogyan ír, ötödikben elvárás, ő pedig harmadikos... nehogy az osztálytársak rosszul érezzék maguk..
Hallunk kéttannyelvű iskolákról, ahol a szülők a gyerekkel együtt :p beiratkoznak még nyelvtanfolyamra, mert nem bírják a tempót, a szülő nem tudja segíteni a gyerekét, mert hát a kéttannyelvűt ugye nem arra találták ki hogy ott tanuljon meg a gyermek egy második nyelvet anyanyelvi szinten, hanem ha neadjisten vegyes házasságba született, mindkét nyelv megmaradjon "használati" szinten.. de hány ilyen diák van... kevéske.. a többiek sajnos vért izzadnak, hogy szüleik elvárásainak megfeleljenek. Egyszer majd biztos hálásak lesznek. (??)
Van tapasztalat olyan iskoláról is, ahol nem ilyen szigorú a tempó, nagyjából olyan, mint anno nekünk volt.. .csak az oktatás színvonala esett nagyot, a tankönyvek tele helyesírási hibákkal, amit jó ha a tanító észrevesz, de nem mindig.. ezek az iskolák biztosan nem az életre készítenek fel, de a versenyre sem... semmire sem... megtanítják viszont, hogy egy 1-5ig terjedő skálán értékelhető egy ember. (Vagy egy 1-10-ig terjedő skálán.. így lesznek 8 pontos pasik és 9 pontos nők, visa versa ..)
Sokszor az a "vád" éri a waldorfot, hogy Ok, klassz ez a gyerekbarát tempó meg módszer, de ha felvételizni szeretne a gyerek valahová, majd külön tanárhoz kell járnia hogy behozza a lemaradását..
Kérdem én, ki ismer olyan embert, akit úgy vettek fel nappali tagozatra bárhová is, hogy nem járt különtanárhoz / felvételi előkészítőre egy, vagy akár két évet?? Mert én nem. Lehet hogy van ilyen. De a többség nem ez.
Tudom, hogy mire nem vágyok: pici, megfáradt, megtört minifelnőttekre. Akik karikás szemmel, görnyedt vállal cipelik a súlyos hátitáskát az iskolába. Akik este 8-ig tanulnak, már alsó tagozatban is. Nem szeretném a Karácsonyt, a nyaralást azzal tölteni, hogy napi x órát tanuljunk (most a hangsúly nem azon van hogy foglalkozni kell-e a gyerekkel, mert szerintem sokáig kell.. nem egyszerűen azért mert egyedül nem tudna tanulni, de szüksége van a pozitív visszajelzésre, ugyanúgy ahogy minden rajzát megdícsérem, azt is megdícsérem ha teleírt egy oldalt szép A betűkkel.) Nem vágyok arra, hogy a gyerekeim gyerekkora 7 éves korukban végetérjen. Hogy 12-13 évesen már diszkóba, partykra járjanak. Hogy 14 évesen már szexuális kapcsolatuk legyen, bár még pontosan nem tudják mi is ez az egész, de Juli, Marcsi, Tünde és Csenge is csinálja, meg az osztályban mindenki, kiközösítenének, ha én nem... (bár ők sem tudják igazából mit csinálnak)
Ez az erőltetett tempó, a szülők észrevétlen hajszolása nem hagyja felébredni a szunnyadó értelmet, elnyomja mielőtt még megpróbálna a felszínre törni. De ez nem jelenti hogy sosem fog. Csak ki tudja milyen formában... legjobb esetben csak pályamódosít majd 30-40-50 éves korában... vagy nyugdíjas korában beiratkozik egy egyetemre, mert igazából mindig azt akarta tanulni, csak sosem volt rá ideje, lehetősége... Rossz esetben sosem tudja meg, hogy mitől boldogtalan és boldogtalanul éli le az életét, depressziós lesz, szenvedélybeteg, társfüggő, vagy szimplán kinyírja a fél egyetemet.
Hogy mit várok akkor a Waldorftól..?
Hogy lehessen a gyerekem gyerek, akár 15-16 éves koráig, ne úgy élje meg az iskolába menetelt, mint ha ő is dolgozni járna (élénken emlékszem erre az érzésre... anyáék mennek a dolgozóba én meg megyek az isibe... a minidolgozóba... :p - és egyáltalán nem a pozitív érzelmek vannak itt most túlsúlyban, kb olyan lelkesen mentem mint ahogy szegény szüleim a munkába... ők sem azt csinálták egész életükben amit szerettek volna... anyám pl. tanár szeretett volna lenni, ehelyett építőiparban kalkulált kivitelezési árakat...)
Hogy ne csak akkor ne érezze magát rosszul, ha gyengébben teljesít (ez a poroszos iskolákban is így van ma már, ezt a felét átvették a waldorfból, amit ezért cimkéznek a gyenge képességű gyerekek iskolájának, holott ugyanúgy vannak ott is jó, kitűnő és gyengébbent teljesítő tanulók is...), de akkor se kelljen magát meghúznia, ha valamiben kiemelkedőt alkot.
Hogy a tudása ne felszínes legyen.
Hogy ne veszítse el az érdeklődését, a nyitottságát, az empátiáját.
Hogy ne felejtse el az álmait mire felnő..
Hogy minél teljesebb önismeretre és egészséges önbizalomra tegyen szert.
Ha ez megvan, kétlem hogy bármilyen is legyen a világ 15-20 év múlva, ne állnák meg a helyüket benne.

A kezdetek, avagy hogyan került képbe a waldorf?

Hát az úgy kezdődött, hogy...
... a fiam még nem volt 2, a lányom pedig még nem volt 3 éves amikor úgy alakult hogy vissza kell mennem dolgozni. Biatorbágyon lakunk, ahol 2010-et írva még nincs bölcsőde, ígéretek vannak, hogy 2012-re talán lesz. Köszönjük. Ezt kihasználva viszont gombamód elszaporodtak a családi napközik, egymásra licitálva mind árban (felfelé) mind "szolgáltatásokban". Hol lovagoltatnak, balettet tanítanak és tornatanár (!!) jár a gyerekekhez, hol egy átlagos bölcsődét igyekeznek pótolni, tehát gyakorlatilag gyerekmegőrző a hely.., és van ahol a családias hangulatot igyekeznek megteremteni, olyannyira hogy a család összes gyermeke szintén a csoportban van, de megkülönböztetve, természetesen :), nincsenek.., az egyenlő elbánás biztosított. Esetleg még szóbajött olyan, hogy kisgyerekes anyuka saját gyermeke mellé vállal gyereket, ami kiváló, ha én otthon ülve nem akarom hogy velem legyen a gyerekem, de nem annyira jó ha munkába járok, mert nem elég hogy akkor nem tudok dolgozni menni, ha az én gyerekem beteg, de akkor sem, ha a másé.. nem jó..
Végül a választás egy Montessori névvel fémjelzett, szuper-ökonak hírdetett (és bemutatott) családi napközire esett. A beszoktatás simán ment, pedig egy kolléga felmondása miatt nem 4 hét volt rá, hanem 4 nap... A gyerekek az első perctől szerették. Igaz, Botond szobatisztaként érkezett és 1 héten belül már itthon is kellett neki újra pelus, de mindenki megmondta nekem ,hogy ez azért van, mert én elsiettettem vele a szobatisztaságot, még korai volt neki (igaz, 8 hónaposan már maga jelezte a dolgokat, de elhittem, én balga...)
Pár hónap után sajnos kiderült hogy a munkahely már nem az a munkahely ahonnan én szülési szabadságra mentem, a munka sem az, a környezet sem az, a fizetés sem az.. és én sem vagyok már az, aki voltam. Már nem vagyok marionett bábu. Így hamar beláttuk kölcsönösen, hogy ez nem fog menni, felmondtam. A gyerekek továbbra is jártak a családi napközibe, de legalább nem 17.00-kor mentem értük, hanem alvás után. Közben kerestem állást, nem sok sikerrel, vagy ami lett volna az ugyanaz lett volna pepitában mint ami elől menekültem. Közben varrogattam, mert ez a hobbim, valamennyi bevételem volt már akkor is belőle, meskáztam. És ezen a ponton bevillant. Hogy ezt csinálhatnám is.. úgy komolyan. Élhetnék is a hobbimból, hányan szeretnének, és milyen keveseknek adatik meg... és milyen ideális gyerekek mellett..?? Hiszen mégis csak a magam ura vagyok, ha betegek itthon tudok lenni velük anélkül hgoy bárki csúnyán nézne rám, ha szépen süt a nap, dönthetek úgy, hogy ma nem dolgozok, hanem elviszem őket állatkertbe, stb.
...beiratkoztam Jenkához gyorsan egy 2 éves női szabó képzésre és feladtam az álláskereséssel. Keményen nekifeküdtem a meskázásnak és szép lassan újra du. 4-kor-fél5-kor mentem a gyerekekért. Valahol éreztem, hogy ez nem jó, de megnyugtatott, hogy örömmel,  boldogan mennek oviba, jólérzik magukat én is kikapcsolódok, ami rámfért, mert a két gyerek közötti 13 hó korkülönbség messze felülmúlja a kedves olvasó képzeletét, ha nem volt még benne része.. :)
Aztán valami megváltozott. Költözött az ovi új épületbe, 4 hónapon belül másodszor (volt egy átmenet a régi és az új hely között), persze ez nem jelenti hogy 2 havonta költözik az ovi, az új hely minden valószínűség szerint a végleges. Klassz, tágas, több csoportszobával, nagy érkezővel, nagy konyhával, szép napos, nagy kertje is van. A nagyobb hely azonban több gyereket is jelent. Több óvónőt nem, egy darabig nem. Majd megérkezett. +1 fő. Bár ne érkezett volna. Intő jel 1:
Bizonyítási kényszer hogy ő jó pedagógus és az óvónők gyöngye, vagy alapból ilyen a természete, nem tudom... sajnos azt sem hogy mi mindent "követett el"... (ugyanis ebben a családi napköziben, a vezető kérésének megfelelően, nem szokás a szülőkkel kommunikálni, elmondani, megbeszélni milyen volt a gyerek napja... erre a kérdésre a vezető óvónő hivatott válaszolni - sajnálatos hogy ő csak az óvónők által papírra bejegyzett dolgokat tudja, mivel nem az ő csoportjukban van egyik gyerekem sem... ezen felül heti 1x tart nekik kézműves foglalkozást...ennyi...) egyet tudok, mert az a lányomban nagyon mély nyomot hagyott, a következőképp: "nem hagyott az óvónéni rajzolni" - majd megmutatta az aznapi kifestőjét (amire eddig mindig "rajzolt" sosem színezett, azt sem tudta mire való a színező, hiába kapták napi szinten az oviban, egy 3 éves gyereknél még nem elvárás, hogy színezzen, ugyebár...): több színnel mint amivel valaha rajzolt, szép, szabályos vonalak, satírozás egymás mellett. Egyértelmúen nem egyedül "színezett", hanem vezették a kezét. Ezen nagyon meghökkentem és iszonyatosan felháborodtam, másnap el is beszélgettem a vezető óvónővel, aki szerint, szerencsére, szintén nem túl szerencsés az adott szituáció...
A miért ne tanítsuk a gyereket rajzolni? kérdésre sokféle válasz létezik, most megpróbálom ezt kikerülni, és inkább csak egy képpel illusztrálni:
a) így rajzolt madarat egy gyerek magától
b) ilyen madarak másolására kérték
c) így rajzolt madarat később
(Susan Striker: Please Touch)
avagy a ház lehet gömb alakú vagy dedokaéder is, már akkor, ha az esetleg majdan építész csemeténknek meg nem tanítottuk hogy milyen A Ház. Ne butítsuk le a gyereket!!
Intő jel 2:
szaporodnak a pisis pelusok, majd itthon is kezdődnek a balesetek újra Botondnál, aki ekkor már fél éve stabilan szobatiszta. Néha Lucánál is van baleset, ő 1 éve megbízhatóan szobatiszta...
"Intő jel" 3:
Ez már igazából nem intő jel, hanem piros lámpa, sorompó, hangos kürt... vagyis: ÁLLJ!
Elkezdődik a harc minden reggel, Botond nem akar oviba menni és ezt kiabálja hangosan, egész öltözés alatt, a kocsiba alig bírom betenni, 5 perc mire be bírom kötni, mindketten leizzadunk.. egész úton sírja hogy nem akar oviba menni... DE amikor odaérünk, megnyugszik, majd mosolyogva bemegy... már-már figyelmen kívül hagynám és valamiféle késői, korábban elmaradt reakciónak gondolnám, amikor Luca is kezdi... reggel még nem, lelkesen veszi a csizmáját, öltözik, ámde hazafele az utolsó héten minden nap megjegyzi: TÖBBET NEM AKAROK OVIBA MENNI. Sajnos még nem fejti ki a MIÉRT? kérdésemre a választ, elintézi egy AZÉRT-tal.
"Szerencsére" ezen a ponton betegek lesznek. Nem nagyon, nem súlyos, de eléggé köhögnek, náthásak, nem viszem őket egy darabig. Konkrétan 3 hétig. Mivel vannak megrendeléseim, amiket próbálok mellettük befejezni (esélytelen amúgy :)) ), nem foglalkozok velük reggeltől napestig... ha igénylik, ott vagyok velük, mellettük, bekapcsolódok a játékukba, ha nem akkor csinálom a dolgomat. Ha akarnak bekapcsolódhatnak ők is, teregethetnek, kipakolhatják a mosogatógépet, törölhetik az asztalt szivaccsal... mint a régi szép időkben.. :) 2 hétig tart, hogy lenyugodjak, és el tudjam engedni a munkám, mivel belátom, nem, ez így semmiképp sem megy, majd megcsinálom, ha meggyógyultak és újra tudnak menni oviba...És amikor elengedem magam, valami csoda történik. A korábban izgága gyerekeim, lenyugszanak. Mióta járnak a családi napközibe, érzem, hogy valamennyire vissza vannak fogva bent, hiszen mindig itthon tombolják ki magukat, a szó szoros értelmében, gyakran menekülőre fogtam velük délután és mentünk bevásárolni, vagy valahova, csak el otthonról.. Most nyugodtak. Az itthonlét első napján szinte reggeltől estig mesét akartak nézni... a második hét végén már beérik napi kettővel... amit én még mindig sokallok... így lealkudom napi 1-re (majd amíg hétvégén egy napot a nagymamáéknál töltenek, kitessékelem az egyébként már 10 éves, magát megadni készülő) tv-nket a garázsba és így sikerül 0-ra redukálni a napi Kisvakondok, Micimackók, Vipo-k és Thomas-ok számát.
És már közel 3 hete itthon, szombat este van, a nagyszülőknél vagyunk, indulunk haza... öltözni kell... és Botond újra rákezd, nem akarok oviba menni...!!  Pedig 3 hete nem kell neki... de még mindig ha bárhova elindulunk, FÉL hogy az oviba megyünk és amíg ki nem derül hogy nem oda megyünk, amíg meg nem győződik róla, addig sír...
A mamaminak régóta tagja vagyok, sok kedves mamamival ismerkedtem meg az évek alatt, van aki 2 utcával lejjebb lakik, de mamami nélkül nem tudom, valaha megismerkedtünk volna? Itt olvastam először a waldorfról. Nem ebben a három hétben, sokkal régebben és tetszett is, de valahogy olyan távolinak tűnt nekem, nagyon alternek, nagyon más világnak, nagyon belterjesnek. Igaz, nem olvastam utána. :) no ez a 3 hét volt erre alkalmas, utánaolvastam. A mamami waldorf topikjában kezdtem, de itt negatív kritikákkal nem nagyon találkoztam, ezért más fórumokon is kutakodtam.
A negatív, "csak ide ne vigyétek a gyereketek, higyjétek el, tudom miről beszélek, én is megszívtam" típusú hozzászólásokkal azért nem tudtam mit kezdeni, mert nem írták le hogy 1. melyik waldorf suliba jártak, 2. konkrétan MI nem volt jó, mi nem passzolt a családdal...
A negatív tapasztalatokat összegezve azt tudom mondani, hogy ez VALÓBAN egy 13 osztályos rendszer. Itt nincs "kiszállás" félúton, úgy tényleg nem működik. Ha ebbe valaki belekezd, akkor első osztálytól érettségiig. Így van értelme. Érettségiig ugyanis behozzák azt a "lemaradást" ami nem igazából lemaradás, inkább stabil alapozó évek.
Nyilván a waldorf sem csodasuli. De ha a gyerek nem megy egyetemre, az nem feltétlenül a waldorf hibája, hisz lehet a másik suliban az érettségiig sem jutna el... és itt nem írom le előre a gyerek képességeit, hiszem hogy két nagyon jóképességű gyerekem van :) (OK, melyik szülő ne gondolná így :) ) Sajnos ezt teljesen objektíven nem lehet összehasonlítani. Hogy ugyanaz a gyerek, ugyanannyi idő alatt egy waldorfban, egy montessoriban vagy egy poroszos iskolában hova jutna, milyen ember válna belőle... mert ezt csak egyszer lehet próbálni...
Mivel 3-4 hete gyakorlatilag napi 8-10 órát foglalkozok a kérdéssel, nehéz lenne mindent egyetlen bejegyzésbe sűríteni... :) így majd még folytatom. Folytatom azzal, hogy mi az amit biztosan NEM szeretnék a gyerekemnek. Azzal hogy mit várok jelenleg a waldorftól. Hogy milyenek lesznek az első benyomások a budaörsi oviban (volt kamaraerdei, jelenleg Katicabogár Waldorf Óvoda) tett első látogatások alkalmával, van-e esélyünk egyáltalán bekerülni, mivel jár, ha bekerülünk, mi az opció ha nem kerülünk be (de ilyen nem fordulhat elő!!, 1 hely van még szeptemberre állítólag, ez a hely minket kell hogy várjon..!!). Miket látok tapasztalok, tanulok az első Kóstoló napon (mert biza nem vagyunk restek kézenfogva elmenni a suli nyílt napjára és tájékoztató estjére sem! ;) még ha ez olyan nagyon távolinak tűnik is). És remélem nagyon-nagyon-nagyon hosszan lesz alkalmam bejegyzéseket írni ide. :), ami remélem sokatoknak lesz segítség.