Magánügyek

Egy waldorfba nem gyerekek járnak, hanem családok. Valójában minden iskolában igaz ez :), csak a waldorfban igyekeznek maximálisan figyelembe venni ezt, kezdve a felvételnél, majd az évek során a közös munkában, illetve annak igényével, hogy az otthoni lét folytatása legyen az iskola, tehát ne legyenek nagy kontrasztok (otthon mondjuk napi 4 óra számítógépes játék, hétvégén családi mozihétvége, High School Musical, különórák tucatjai, majd az iskolában várjuk, hogy érdekelje a fafaragás... :) ). Egy felvételinél nagyon részletes képet igyekeznek kapni a családról általában és méginkább a családban élő gyerekről. Milyen volt a gyerekkel a terhesség, tervezett, vagy váratlan gyermek-e... volt-e bármi probléma a születése körül, milyen volt a születése, gondtalan volt-e az első pár hét, halálesetek a családban, hogy érintették a gyereket, vagy a gyerek szülőjét.., milyen betegségei voltak, hogy fejlődött a mozgása, beszéde, milyen ízeket szeret, ha beteg, hogy zajlik nála a betegség (hirtelen magas láz, vagy inkább elhúzódó lázas állapot...), mennyit és hogyan van mások felügyelete alatt (nagyszülők, bébiszitter, szomszéd), miktől fél, mit szeret...
Sokan talán úgy vannak vele, hogy ezek csak a felvételikor fontosak, ha már egyszer bent van a gyerek, a kutya nem törődik ezzel, de tévedés. Magam is meglepődtem, amikor egy adott probléma volt a fiammal és kapásból rávágta az óvónő, hogy nem lehet-e hogy a nhéz szülés miatt van-e, gondoltam-e már erre, és egyből adott ötletet, mivel próbálkozzunk, és bevált (!). És talán úgy gondoljuk, vannak olyan magánügyek, amik nem tartoznak az óvodára/iskolára, sőt, néha hajlamosak vagyunk úgy kezelni a saját gyerekünket, mint ha nem a családunk szorosan vett része lenne. Tehát ha az én egy családtagom beteg, vagy meghalt, de ő nem volt vele rendszeres kapcoslatban, vagy nem kötődött hozzá, akkor "nyilván" nincs befolyássa az ő kis életére... Vagy ha párkapcsolati gondom van, de a gyerek előtt ez nem ismert, mert nem avattuk be, akkor ez rá nem hat ki... pedig dehogynem. Épp tegnap olvastam egy cikket a Csupaszív Magazinban, gyakorlatilag erről... hogy ezek a gyerkőcök még annyira kis érzelmi lények.... olyan érzékenyek az adóvevőik... és ha mi valami miatt feszültek vagyunk, ha valami miatt bánatosak, bizonytalanok, összezavarodottak vagyunk, az rájuk, és a viselkedésükre nagyon is kihat. És ha erről nem tudnak az óvodában-iskolában, esetleg nem a megfelelő módon kezelik. Mert ha tudják, hogy ennek a gyereknek ilyen és ilyen dologgal kell most megküzdenie, vagy hogy most nem jut rá annyi figyelem otthon, mert anyuka gyászol/folyamatosan dolgozik/munkát keres/megélhetési gondjaik vannak/bárakármi, akkor ennek megfelelően kezelik egy adott szituációban, pl. megölelik. Ha ezt nem tudják, akkor esetleg azt hiszik, a határokat keresgéli és erőteljesen meghúzzák a határokat. Mire a gyermek csillapíthatatlan zokogásban tör ki... És talán mindenkinek jobb, ha erre nem ilyen körülmények között derül fény, és az a pöttöm 2 óra zokogás helyett egy alapos dögönyözsben és csiklandozásban részesül.

Nem kell minden gondunkat a közösséggel megosztani, a kutyát nem érdekli :D illetve ez nem igaz, persze hogy érdekli, de senki sem akarja kiteregetni a magánélete részleteit, gondjait... De van akinek minden körülmények között el kell modnani, hiszen legféltettebb kincsünket, a gyerekünket bíztuk rá, és ez az óvónő, illetve az osztálytanító. Nem lesz ettől kevésbé szeretve, nem leszünk mi sem béna vagy rossz szülők, de tudjuk egymást segíteni. Ezért fontos a részletek megosztása.