... a fiam még nem volt 2, a lányom pedig még nem volt 3 éves amikor úgy alakult hogy vissza kell mennem dolgozni. Biatorbágyon lakunk, ahol 2010-et írva még nincs bölcsőde, ígéretek vannak, hogy 2012-re talán lesz. Köszönjük. Ezt kihasználva viszont gombamód elszaporodtak a családi napközik, egymásra licitálva mind árban (felfelé) mind "szolgáltatásokban". Hol lovagoltatnak, balettet tanítanak és tornatanár (!!) jár a gyerekekhez, hol egy átlagos bölcsődét igyekeznek pótolni, tehát gyakorlatilag gyerekmegőrző a hely.., és van ahol a családias hangulatot igyekeznek megteremteni, olyannyira hogy a család összes gyermeke szintén a csoportban van, de megkülönböztetve, természetesen :), nincsenek.., az egyenlő elbánás biztosított. Esetleg még szóbajött olyan, hogy kisgyerekes anyuka saját gyermeke mellé vállal gyereket, ami kiváló, ha én otthon ülve nem akarom hogy velem legyen a gyerekem, de nem annyira jó ha munkába járok, mert nem elég hogy akkor nem tudok dolgozni menni, ha az én gyerekem beteg, de akkor sem, ha a másé.. nem jó..
Végül a választás egy Montessori névvel fémjelzett, szuper-ökonak hírdetett (és bemutatott) családi napközire esett. A beszoktatás simán ment, pedig egy kolléga felmondása miatt nem 4 hét volt rá, hanem 4 nap... A gyerekek az első perctől szerették. Igaz, Botond szobatisztaként érkezett és 1 héten belül már itthon is kellett neki újra pelus, de mindenki megmondta nekem ,hogy ez azért van, mert én elsiettettem vele a szobatisztaságot, még korai volt neki (igaz, 8 hónaposan már maga jelezte a dolgokat, de elhittem, én balga...)
Pár hónap után sajnos kiderült hogy a munkahely már nem az a munkahely ahonnan én szülési szabadságra mentem, a munka sem az, a környezet sem az, a fizetés sem az.. és én sem vagyok már az, aki voltam. Már nem vagyok marionett bábu. Így hamar beláttuk kölcsönösen, hogy ez nem fog menni, felmondtam. A gyerekek továbbra is jártak a családi napközibe, de legalább nem 17.00-kor mentem értük, hanem alvás után. Közben kerestem állást, nem sok sikerrel, vagy ami lett volna az ugyanaz lett volna pepitában mint ami elől menekültem. Közben varrogattam, mert ez a hobbim, valamennyi bevételem volt már akkor is belőle, meskáztam. És ezen a ponton bevillant. Hogy ezt csinálhatnám is.. úgy komolyan. Élhetnék is a hobbimból, hányan szeretnének, és milyen keveseknek adatik meg... és milyen ideális gyerekek mellett..?? Hiszen mégis csak a magam ura vagyok, ha betegek itthon tudok lenni velük anélkül hgoy bárki csúnyán nézne rám, ha szépen süt a nap, dönthetek úgy, hogy ma nem dolgozok, hanem elviszem őket állatkertbe, stb.
...beiratkoztam Jenkához gyorsan egy 2 éves női szabó képzésre és feladtam az álláskereséssel. Keményen nekifeküdtem a meskázásnak és szép lassan újra du. 4-kor-fél5-kor mentem a gyerekekért. Valahol éreztem, hogy ez nem jó, de megnyugtatott, hogy örömmel, boldogan mennek oviba, jólérzik magukat én is kikapcsolódok, ami rámfért, mert a két gyerek közötti 13 hó korkülönbség messze felülmúlja a kedves olvasó képzeletét, ha nem volt még benne része.. :)
Aztán valami megváltozott. Költözött az ovi új épületbe, 4 hónapon belül másodszor (volt egy átmenet a régi és az új hely között), persze ez nem jelenti hogy 2 havonta költözik az ovi, az új hely minden valószínűség szerint a végleges. Klassz, tágas, több csoportszobával, nagy érkezővel, nagy konyhával, szép napos, nagy kertje is van. A nagyobb hely azonban több gyereket is jelent. Több óvónőt nem, egy darabig nem. Majd megérkezett. +1 fő. Bár ne érkezett volna. Intő jel 1:
Bizonyítási kényszer hogy ő jó pedagógus és az óvónők gyöngye, vagy alapból ilyen a természete, nem tudom... sajnos azt sem hogy mi mindent "követett el"... (ugyanis ebben a családi napköziben, a vezető kérésének megfelelően, nem szokás a szülőkkel kommunikálni, elmondani, megbeszélni milyen volt a gyerek napja... erre a kérdésre a vezető óvónő hivatott válaszolni - sajnálatos hogy ő csak az óvónők által papírra bejegyzett dolgokat tudja, mivel nem az ő csoportjukban van egyik gyerekem sem... ezen felül heti 1x tart nekik kézműves foglalkozást...ennyi...) egyet tudok, mert az a lányomban nagyon mély nyomot hagyott, a következőképp: "nem hagyott az óvónéni rajzolni" - majd megmutatta az aznapi kifestőjét (amire eddig mindig "rajzolt" sosem színezett, azt sem tudta mire való a színező, hiába kapták napi szinten az oviban, egy 3 éves gyereknél még nem elvárás, hogy színezzen, ugyebár...): több színnel mint amivel valaha rajzolt, szép, szabályos vonalak, satírozás egymás mellett. Egyértelmúen nem egyedül "színezett", hanem vezették a kezét. Ezen nagyon meghökkentem és iszonyatosan felháborodtam, másnap el is beszélgettem a vezető óvónővel, aki szerint, szerencsére, szintén nem túl szerencsés az adott szituáció...
A miért ne tanítsuk a gyereket rajzolni? kérdésre sokféle válasz létezik, most megpróbálom ezt kikerülni, és inkább csak egy képpel illusztrálni:
a) így rajzolt madarat egy gyerek magától
b) ilyen madarak másolására kérték
c) így rajzolt madarat később
(Susan Striker: Please Touch)
avagy a ház lehet gömb alakú vagy dedokaéder is, már akkor, ha az esetleg majdan építész csemeténknek meg nem tanítottuk hogy milyen A Ház. Ne butítsuk le a gyereket!!
Intő jel 2:
szaporodnak a pisis pelusok, majd itthon is kezdődnek a balesetek újra Botondnál, aki ekkor már fél éve stabilan szobatiszta. Néha Lucánál is van baleset, ő 1 éve megbízhatóan szobatiszta...
"Intő jel" 3:
Ez már igazából nem intő jel, hanem piros lámpa, sorompó, hangos kürt... vagyis: ÁLLJ!
Elkezdődik a harc minden reggel, Botond nem akar oviba menni és ezt kiabálja hangosan, egész öltözés alatt, a kocsiba alig bírom betenni, 5 perc mire be bírom kötni, mindketten leizzadunk.. egész úton sírja hogy nem akar oviba menni... DE amikor odaérünk, megnyugszik, majd mosolyogva bemegy... már-már figyelmen kívül hagynám és valamiféle késői, korábban elmaradt reakciónak gondolnám, amikor Luca is kezdi... reggel még nem, lelkesen veszi a csizmáját, öltözik, ámde hazafele az utolsó héten minden nap megjegyzi: TÖBBET NEM AKAROK OVIBA MENNI. Sajnos még nem fejti ki a MIÉRT? kérdésemre a választ, elintézi egy AZÉRT-tal.
"Szerencsére" ezen a ponton betegek lesznek. Nem nagyon, nem súlyos, de eléggé köhögnek, náthásak, nem viszem őket egy darabig. Konkrétan 3 hétig. Mivel vannak megrendeléseim, amiket próbálok mellettük befejezni (esélytelen amúgy :)) ), nem foglalkozok velük reggeltől napestig... ha igénylik, ott vagyok velük, mellettük, bekapcsolódok a játékukba, ha nem akkor csinálom a dolgomat. Ha akarnak bekapcsolódhatnak ők is, teregethetnek, kipakolhatják a mosogatógépet, törölhetik az asztalt szivaccsal... mint a régi szép időkben.. :) 2 hétig tart, hogy lenyugodjak, és el tudjam engedni a munkám, mivel belátom, nem, ez így semmiképp sem megy, majd megcsinálom, ha meggyógyultak és újra tudnak menni oviba...És amikor elengedem magam, valami csoda történik. A korábban izgága gyerekeim, lenyugszanak. Mióta járnak a családi napközibe, érzem, hogy valamennyire vissza vannak fogva bent, hiszen mindig itthon tombolják ki magukat, a szó szoros értelmében, gyakran menekülőre fogtam velük délután és mentünk bevásárolni, vagy valahova, csak el otthonról.. Most nyugodtak. Az itthonlét első napján szinte reggeltől estig mesét akartak nézni... a második hét végén már beérik napi kettővel... amit én még mindig sokallok... így lealkudom napi 1-re (majd amíg hétvégén egy napot a nagymamáéknál töltenek, kitessékelem az egyébként már 10 éves, magát megadni készülő) tv-nket a garázsba és így sikerül 0-ra redukálni a napi Kisvakondok, Micimackók, Vipo-k és Thomas-ok számát.
És már közel 3 hete itthon, szombat este van, a nagyszülőknél vagyunk, indulunk haza... öltözni kell... és Botond újra rákezd, nem akarok oviba menni...!! Pedig 3 hete nem kell neki... de még mindig ha bárhova elindulunk, FÉL hogy az oviba megyünk és amíg ki nem derül hogy nem oda megyünk, amíg meg nem győződik róla, addig sír...
A mamaminak régóta tagja vagyok, sok kedves mamamival ismerkedtem meg az évek alatt, van aki 2 utcával lejjebb lakik, de mamami nélkül nem tudom, valaha megismerkedtünk volna? Itt olvastam először a waldorfról. Nem ebben a három hétben, sokkal régebben és tetszett is, de valahogy olyan távolinak tűnt nekem, nagyon alternek, nagyon más világnak, nagyon belterjesnek. Igaz, nem olvastam utána. :) no ez a 3 hét volt erre alkalmas, utánaolvastam. A mamami waldorf topikjában kezdtem, de itt negatív kritikákkal nem nagyon találkoztam, ezért más fórumokon is kutakodtam.
A negatív, "csak ide ne vigyétek a gyereketek, higyjétek el, tudom miről beszélek, én is megszívtam" típusú hozzászólásokkal azért nem tudtam mit kezdeni, mert nem írták le hogy 1. melyik waldorf suliba jártak, 2. konkrétan MI nem volt jó, mi nem passzolt a családdal...
A negatív tapasztalatokat összegezve azt tudom mondani, hogy ez VALÓBAN egy 13 osztályos rendszer. Itt nincs "kiszállás" félúton, úgy tényleg nem működik. Ha ebbe valaki belekezd, akkor első osztálytól érettségiig. Így van értelme. Érettségiig ugyanis behozzák azt a "lemaradást" ami nem igazából lemaradás, inkább stabil alapozó évek.
Nyilván a waldorf sem csodasuli. De ha a gyerek nem megy egyetemre, az nem feltétlenül a waldorf hibája, hisz lehet a másik suliban az érettségiig sem jutna el... és itt nem írom le előre a gyerek képességeit, hiszem hogy két nagyon jóképességű gyerekem van :) (OK, melyik szülő ne gondolná így :) ) Sajnos ezt teljesen objektíven nem lehet összehasonlítani. Hogy ugyanaz a gyerek, ugyanannyi idő alatt egy waldorfban, egy montessoriban vagy egy poroszos iskolában hova jutna, milyen ember válna belőle... mert ezt csak egyszer lehet próbálni...
Mivel 3-4 hete gyakorlatilag napi 8-10 órát foglalkozok a kérdéssel, nehéz lenne mindent egyetlen bejegyzésbe sűríteni... :) így majd még folytatom. Folytatom azzal, hogy mi az amit biztosan NEM szeretnék a gyerekemnek. Azzal hogy mit várok jelenleg a waldorftól. Hogy milyenek lesznek az első benyomások a budaörsi oviban (volt kamaraerdei, jelenleg Katicabogár Waldorf Óvoda) tett első látogatások alkalmával, van-e esélyünk egyáltalán bekerülni, mivel jár, ha bekerülünk, mi az opció ha nem kerülünk be (de ilyen nem fordulhat elő!!, 1 hely van még szeptemberre állítólag, ez a hely minket kell hogy várjon..!!). Miket látok tapasztalok, tanulok az első Kóstoló napon (mert biza nem vagyunk restek kézenfogva elmenni a suli nyílt napjára és tájékoztató estjére sem! ;) még ha ez olyan nagyon távolinak tűnik is). És remélem nagyon-nagyon-nagyon hosszan lesz alkalmam bejegyzéseket írni ide. :), ami remélem sokatoknak lesz segítség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése