Röviden (szülői oldalról): a hitük nagyobb volt mint a józan eszük az óvodában vezetett "waldorfosnak mondott" óvodai módszerről, de betelt a pohár, amikor a kislány este nem engedte hogy anyukája megpuszilja a fejét, mert hogy összeköpködte több fiú és lány az oviban :( A kislány egyébként folyamatosan meséli a harapásról, rúgásról verekedésekről szóló történeteket - és mást nem is igen. Az óvónővel való beszélgetés pedig megerősítette az anyukát abban, hogy az óvónő módszere nem összeegyeztethető az ő családjuk életről, nevelési módszerekről és egymás szabadságának tiszteletben tartásáról vallott értékrendjével.
Válaszként Ildikó (óvónői oldal) sajnálta a döntést és azt, hogy így került a tudomására, valamint azt, hogy a tavalyi évben nem került sor pedagógiai beszélgetésre a kislány szüleinek elfoglaltsága miatt. Kifejtette, hogy azért is sajnálja ezt, mert sok más waldorf óvodában is probléma, hogy a szülők direkt nevelési módszereket, tanításokat vár, ami ellentétes a waldorf pedagógiával. A gyermeket abban erősítik, ami Ő maga, és ezáltal megerősödve iskolás korára nem egy betanított, szárnyvagdosott kis lény kerül az iskolába. (röviden) Sok kisgyereknek nagyon nehéz az óvodakezdés, de gyönyörű fejlődéseket látnak
A kislány Ildikó szerint nagyon sokat változott tavaly óta, de minden védelmük ellenére sokszor kivívta, hogy piszkálják. Ildikó szerint sem természetes a köpködés és a verekedés, az ilyen helyzetekbe mindig közbeavatkoznak, de a huszonöt gyermek közt nem mindig sikerül egy néhánytized másodperces történetet megelőzni. Megérti a szülők döntését, bármi is legyen az, de fontosnak tartaná hogy még egyszer tudjanak közösen - a két óvónő, esetleg a tavaly gyesre távozó óvónő bevonásával mindkét szülő jelenlétében tudjanak beszélni a kislányról és óvodai helyzetéről.
Az én nézőpontom (szülő, kívülálló, szubjektív, félobjektív.. ;)):
Az egy hét beszoktatási időszak alatt nekem is feltűnt pár dolog. A kislánnyal kapcsolatban:
- nem nagyon voltak barátai (hogy azért, mert nem barátkozott-e, vagy azért nem barátkozott, mert a kezdetek kezdetén "rászálltak" a többiek és szekálták, ezt nem tudom)
- ha valami sérelem érte, azt nagyon hangosan és dramatikusan reagálta le, 100x érzékenyebben, mint az normálisan "várható" - nyilván ez olaj a tűzre
- valóban szerették a többiek szekálni, minden alkalmat megragadtak, hogy megpróbálják lelökni a mászókáról, lerázni a kötélről, teleszórni a ruháját homokkal, elvenni a hajpántját, meghúzni a haját stb.
Nagy általánosságban nekem is feltűnt viszont, hogy az ide járó gyerkek valahogy nagyon agresszívan játszanak... hogy a 4 fal között mi történik, azt sajnos nem látom, nem láttam... de a szabad kerti játék a gyerekek felének arról szól, hogy ki tudja a másikat lelökni a mászókáról, ki veszi el a másiknak a sapkáját és dobja fel a fára oda, ahova már senki sem tud felmászni érte... ki tud nagyobbat ököllel a másik hátába vágni, homokot az arcába szórni, nagyobbat a sípcsontjába rúgni, erővel elvenni a másiktól valamit stb. ... Az óvónők pedig elég ritkán avatkoznak be, tényleg csak akkor ha már valamelyik gyerek visít - jó ideje... :s (és itt egy picit meg kell tagadnom, amit Ildikó írt, nem arról van szó hogy nem vehetnek észre és előzhetnek meg minden 10mp-es történetet - lásd Luca beszoktatási hetének első napját.
Nem akarok általánosítani, nem minden gyerek játszik így, de azért a csoport fele igen... értem én, hogy nem avatkozunk bele a játékba meg nem állítunk szabályokat meg nem irányítgatjuk a játékot... de a fizikai erőszakot hagyni... - a telki oviba amikor jártunk játszóházba, ott direkt megkérdeztem, mert 1 ilyen kisfiú volt a játszóházban, hogy hogyan kezelik ezt waldorfosan az óvónők és azt mondták ott, hogy nem hagyják azért az ilyen eseteket... Én itt azt látom, hogy az óvónőknek nem nagyon van erre befolyásuk, még ha rá is szólnak néha (szerintem itt ez a baj, nem lehet a fizikai erőszakot kizárólag 8 napon túl gyógyuló sérülés után tiltani...) a gyerekekre, láthatóan magasról tojnak rá... és annak, hogy magasról tojnak az óvónőre, annak sem nagyon van semmi következménye...
Most nem tudom, hogy az óvónőknek nincs olyan hatásuk a gyerekekre, amivel meg tudnák fékezni az agressziót, vagy tényleg waldorfos az, hogy ezt is hagyjuk...??, esetleg én látom túlzottnak a problémát, mert a normál ovikban is ez megy, vagy válogatott a gyerekgárda olyan szempontból, hogy egy részüknél otthon abszolúte nem waldorfosak a körülmények, és a w ovi után beülnek a minimax elé meg le vannak korlátozva és itt élik ki magukat...???
Luca egyelőre nem nagyon mesél az óvodai történésekről... erre a köpködésre azért most rákérdeztem, mondta, hogy igen, volt egy fiú, aki köpködött. Megkérdeztem ő mit csinált? Édesen mondta, hogy megmondta a fiúnak, hogy ez butaság amit csinál, nem szokás köpködni és ne csinálja, ő sem köpköd.. :)) Szóval sivalkodhatott is volna, főleg hogy még nem nagyon vannak barátai, de ő határozottan kiállt magáért.. :) Remélem ennyi elég lesz, hogy megvédje magát... és főleg remélem, hogy nem kezdi el ő is a köpködést, verekedést, harapást - bár nem az a fajta.. ;) (Botond mondjuk már fogékonyabb erre... nem tudom vele mi történne egy ilyen környezetben most... 1 év viszont még sok idő, meglátjuk...)
Az viszont ijesztő és szerintem kifejezetten káros, ha a felnőttek ezt az agresszív "játékot" szó nélkül, reakció nélkül hagyják az esetek többségében, ez már nem szabadság, hanem szabadosság.. Mit tanít vajon ezzel az óvónő a gyereknek? Mert bármennyire is írja Ildikó, hogy náluk nincs nevelés - nevelés mindenhol van, a legnagyobb nevelőerő pedig a példamutatás. Tehát ha azt mutatjuk, hogy a fizikai erőszak felett átsiklunk, közömbösek maradunk, akkor ezt tanulja meg a gyerek.
Összeszedtem a bátorságom és megírtam a történtekkel kapcsolatos gondolataimat és az eddigi észrevételeimet Ildikónak, nem tudom mi lesz rá a reakció, szívesen beszélgetnék vele erről valamikor személyesen is..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése